Barion Pixel

Tévedés, hogy kiderítették Hasfelmetsző kilétét?

2014 végén rengeteg oldalon lehetett olvasni, hogy végre kiderült, ki volt Hasfelmetsző. Azonban vegyünk át néhány tényt, mielőtt hinnénk a sajtónak.

1888-ban egy kegyetlen gyilkos tartotta rettegésben a londoni Whitechapel kerületet: a Hasfelmetsző Jack néven elhíresült mészáros több dologban is egyedülállónak számít: a sajtónak gúnyolódó hangnemben írt leveleivel keltett feszültséget, róla készült el az első bűnügyi profil és ő az első sorozatgyilkos, aki popkulturális ikonná vált. Bár a Scotland Yard hajtóvadászatot indított ellene, nem sikerült a nyomára bukkanni.

Megtalálták Hasfelmetszőt?

126 évvel a gyilkosságok után, 2014 szeptember elején Russell Edwards üzletember állította, hogy az egyik áldozat sáljára bukkant, amin Hasfelmetsző DNS-e is megtalálható. A sál addig a Scotland Yard Bűnügyi Múzeum raktárában volt 10 éven keresztül- azért a raktárban, mivel nem sikerült eredetiségét igazolni. 2006-ban végeztek el rajta újra egy vizsgálatot, de ekkor sem hozott biztos eredményt eredetiségéről.

Az üzletember mindössze annyival próbálta igazolni a sálat, hogy az őszirózsás mintája utal a gyilkosságra: az őszirózsa Mihály arkangyal, a betakarítás befejezésének jelképe napján virágzik (szeptember 29.), Catherine Eddowest pedig aznap ölték meg.

„Tudományos bizonyíték” és szkeptikusok

Egy molekuláris biológussal is megvizsgáltatta a sálat, mely bizonyította, hogy a rá fröccsent vér alapján akár a nő meggyilkolásakor a helyszínen lehetett a kendő. A gyilkos kilétére a sálon megtalált ondó miatt következtetettek – hozzátennénk, hogy egy akkori örömlány ruházatán valószínűleg még sok hasonló mintára bukkanhattak volna.

Így jött képbe Aaron Kosminski, lengyel származású zsidó bevándorló, aki a vizsgálat alapján közelebbi kapcsolatba kerülhetett a nővel.

Szkepticizmusra adhat okot az a tény is, hogy a vizsgálat eredménye és részletei kizárólag a Daily Mail hasábjain jelentek meg, tudományos szaklapban nem publikálták őket. Sőt, a DNS vizsgálat nyilvánosságra hozatala után kiderítették, hogy a biológus, Jari Louhelainen a genetikai egyezőség kiszámításakor hibákat vétett, így akár Kosminski személye is megkérdőjelezhető; a DNS bárkié lehet, aki a sállal kapcsolatba került.

Gyanakvásra adhat okot az is, hogy Russell Edwards könyve 2014. szeptember 9-én jelent meg, „Naming Jack the Ripper” (Hasfelmetsző Jack megnevezése) címmel, amiben így legalább alá tudja támasztani kutatásait féltudományos tényekkel. És mit reagál Edwards a szkeptikusoknak? Kitart álláspontja mellett és célozgat további bizonyítékokra- melyeket a mai napig nem hozott nyilvánosságra.

Akkor ki volt az igazi gyilkos?
Az elrontott DNS vizsgálat és a kétkedésre okot adó bizonyítékok miatt továbbra is nyitott ügynek számítanak a Hasfelmetsző- gyilkosságok, így a több száz vádlott közül akár a korabeli rendőrség és a sajtó által gyanúsított Francis Tumblety orvos; Robert Donston Stephenson okkultista; vagy a későbbi korok által feltételezett Walter Sickert festő; Lewis Carroll, az Alíz Csodaországban írója; Albert Viktor brit és walesi herceg; de akár maga Sir Arthur Conan Doyle, Sherlock Holmes kitalálója is lehetett Hasfelmetsző Jack.

Forrás: http://www.casebook.org